A kiválasztottak (egy kis ízelítő )

“Légy hasonló az égen szálló madárhoz…, aki a törékeny

gallyon megpihenve átéli az alatta tátongó mélységet,

mégis vígan énekel, mert bízik szárnyi erejében.”

(Victor Hugo)

Néztem a távolodó alakját.2 lépés majd egyre több és több,de én csak álltam. Nem tudtam megmozdulni. Nem fordult vissza csak ment előre. Alakját nézve felrémlett az arca. Bár homályos volt, mégis a szemei... Azok az éj kék szemek, melyek fájdalmat tükröztek élénken éltek előttem.

" Azt hiszem Te..."

Égette elmém a befejezetlen mondat. Éreztem ahogy körmeim bőrömbe vájnak ökölbe szorított kezeim által.

-Én mi?-remeg a hangom. Szavaim megállítanak. Már nem távolodsz,de még vissza se fordulsz.

-Mit hiszel?-kiáltom kétségbe esetten szinte már hisztérikusan. Mért nem válaszolsz? Mért nem fordulsz meg?

-Egy hiányos mondattal akarsz itt hagyni? Kétségek közt, hogy még azt se tudom mi volt közöttünk? Mi van köztünk?-erre már megfordulsz. Arcod meglepődött, tekinteted bizonytalanságot tükröz. Lehajtod fejed mire sötét barna már-már fekete hajad eltakarja azokat a bámulatos éjkékségeket.

-Mi volt köztünk?-szavaid  szakítják át az éjjelt hangod nyugodt és halk. Méterekre állsz tőlem mégis tisztán hallom ahogy mackósan cseng, de hiányzik belőle a mára már megszokott gyermeki dac. A dac mely téged jellemez.

-Nem tudom-feleled hanyagul.

-Nem tudjuk mit érez a másik pontosan, de ez biztos nem barátság.

-Jobb lesz mindkettőnknek ha én elmegyek.- nem értem. Nem értelek. Hogy lehetsz ilyen nyugodt? Ennyire nem jelentettem semmit?

-Tudni akarod miről szólnak az álmaim?- dobom fel az utolsó labdám. Felpillantasz. Végre elértem,hogy rám nézz.

-Ott se vagyok normális,mert hát egy kiválasztott hogy is lehetne?-látom halvány mosolyod. Sokat vitáztunk arról,hogy senki se normális vagy csak egy két elmebeteg van.

- De nem zavart-erre meglepődsz.Gyűlöltem hogy más vagyok.- Hisz mindig vigyáz ott rám valaki, aki mellettem áll. Mégis legfőképp azt szeretem benne... bennük,hogy tudom mit érez az akit szeretek.- Halványan elmosolyodsz,de ez nem Te vagy.Ez csak egy hazug álca.

-Légy boldog vele-suttogod s megint elfordulsz.

-Talán jobb is ha elmész-emelem fel a hangom mire megtorpansz.-Viszont  ki kell mondanom.

-Mond csak-vonod meg a vállad ahogy szembefordulsz velem.

-Azóta hogy megjelentem ott. Azóta hogy ott voltam a buliban.

-Siess már!-mordulsz türelmetlenül. Hát jó.

-Szeretlek-igen kimondtam. Most már elmehetsz. Én fordultam meg és én indultam el. Nem érdekel már ha itt hagysz mert tudom, hogy megtettem azt amit tehettem.

-Többé nem vigyázhatok rád-suttogtad fülembe hátulról átölelve a vállam.-Nem vigyázhatok arra akihez közöm van.

Tévedtem.Azért mész, mert ugyan azt érezzük

- Várok rád-motyogtam elhalón még utoljára mielőtt kámforrá lettél volna.